A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech

2021. október 14-én a  "Fátyol Iskolaprogram " támogatásával iskolánk 26 tanulója és kísérőtanárai részt vehettek a Budapesten megrendezésre kerülő „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon.

Az utazás alapos előkészítésében, szervezésében külön köszönet Horváthné Csima Tímea tanárnőnek.

Az utazás napján izgatottan gyülekeztek a gyerekek. Somogyvárról indult a vonatunk, majd Fonyódon átszálltunk a Budapestre tartó gyorsra. Számunkra lefoglalt kocsi hamar megtelt fegyelmezett zsibongással. Az idő gyorsan elszállt megérkeztünk a Déli pályaudvarra. Gyors jegyvásárlás után irány a metró.

Itt kezdődtek az izgalmak. A többség még nem utazott mozgólépcsőn és páran féltek is tőle. 

Remegő lábakkal, kezünket szorongatva, nem kis rábeszélés után, ráálltak és már vitt is minket lefele a mozgólépcső a metróállomásra.

A metrózás már nagyon tetszett, különösen, amikor felhívtuk a figyelmüket, hogy olyan mélyen vagyunk, hogy felettünk hullámzik a Duna.

Majd egy rövid buszozás után megérkeztünk.

„Késeket, fegyvereket kitenni” hallottuk az őröktől, mielőtt az átvilágító kapun keresztül érve végre megérkeztünk a kiállításra.

Időnk szűke miatt választanunk kellett melyik kiállítást nézzük meg.

Elsőként a „HAL, víz ember” látványos bemutatót néztük meg, ahol Az ország legnagyobb kiállítási akváriumában 2 méteres és 110 kilós halakat is láthattunk. A vizek vízpartok élővilága is maradandó élményt kínált diákjainknak.

Ezt követően a Hagyományos vadászati módok csarnokában diorámák, filmek, élőállat bemutatók, világbajnok trófeák segítettek megismertetni Földünk, s ezen belül a Kárpát-medence élővilágát.

Az egyik legnagyobb élmény a gyerekek számára a vadászsólyom simogatása volt. Diákjaink nagyon sok fényképet készítettek, hogy otthon maradt társaikkal is megoszthassák élményeiket.

A program végén egy hatalmas csodaszarvas száján keresztül hagytuk el a kiállítást. Egy utolsó közös fotóval búcsúztunk.

Visszafelé már rutinosan közlekedtünk a metrón és a mozgólépcsőn. A pályaudvaron volt idő még pizzát, szendvicset innivalót vásárolni. Arra számítottunk, hogy a vonaton már mindenki a fáradtságtól aludni fog, ezzel szemben nagyon élénk volt a csapat.

A legnagyobb izgalom még ezután következett. Már éreztük a vonaton a fanyar égett szagot, kiderült, hogy meghibásodott a fék, emiatt húsz percet késett a vonat, nekünk pedig csak 10 percünk volt az átszállásra. Timi néni telefonálásának és a kalauz közbenjárására ígéretet kaptunk, hogy megvár a csatlakozás.

Fonyódon futottunk egyik peronról a másikra, de azért szerencsére időben elértük a csatlakozást

A hatalmas tömegben nem volt egyszerű egy csoportban maradni, többszöri létszámellenőrzéseknek és a diákok fegyelmezettségének köszönhetően mindenki épségben hazaért.

A gyerekeknek sikerült egy élményekkel teli szép napot eltölteni.

 

Nagy köszönet a sok izgalmas élményért tanulóinknak és a kísérő pedagógusoknak:

Dakos Ildikónak

Gyurákovics Ildikónak

Horváthné Csima Tímeának

Kovács Kinga Klárának

  • 246313767_2809227536004495_5916001478332304162_n
  • 246579322_557665665490035_5641518299877221030_n
  • 246664583_410080614033678_751739493750376719_n
  • 246664583_410080614033678_751739493750376719_n1
 

 

 

 

 

 

 

 

  • SAM_3365
  • SAM_3399
  • SAM_3401
  • SAM_3404
  • SAM_3436
  • SAM_3447
  • SAM_3455
  • SAM_3460
  • SAM_3467
  • SAM_3526
  • SAM_3529
 
 
 

Kisegítő lehetőségek

A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech