A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech

2017. szeptember 1-jével elkezdődött a 2017/2018-as tanév. A Himnusz elhangzása után a tanévnyitó műsort Kissné Kovács Mária, Szamos Noémi és Horváth Zsuzsanna pedagógusok szervezték a 7. osztályos Karcza Patrik, az ért.ak. 6. osztályos Krujber Tamara, a 10. osztályos Bogdán István és Horváth Márk ért.ak. 11. osztályos tanulók közreműködésével.

A vidám műsor után Tóth László intézményvezető köszöntötte a szülőket, diákokat, és elmondta tanévnyitó beszédét. Ezt követően Hódy Edit intézményvezető-helyettes ajándékkal kedveskedett az iskolát kezdő első osztályosoknak. Végül virággal köszöntötték az új kollégákat. A Szózat meghallgatása után a diákok felvonultak az osztálytermekbe, ahol kiosztásra kerültek a tankönyvek.

Jelen volt a tanévnyitón Móring József országgyűlési képviselő is.

  • 20170901-001
  • 20170901-003
  • 20170901-005
  • 20170901-006

2017. június 15-én zártuk az évet. A hetedik osztály pazar műsort mutatott be osztályfőnökük, Kaponya Anikó vezetésével. Kiválóságaink díjazása után, a végzős kertápolók átvehették végzettségüket igazoló bizonyítványaikat. A 10-13. osztályos szakiskolások előtt még ott álltak a vizsgák. Tóth László intézményvezető bezárta az évet, és az intézmény zászlajával bevonultak a stafétát átvevő hetedikesek.

  • DSC_3440
  • DSC_3441
  • DSC_3442
  • DSC_3443

2017. június 14-én bankettet tartottak a végzősdiákok és tanáraik. Hódy Edit intézményvezető-helyettes egyesével, méltatta a végzős diákokat, mindenki magára és egymásra ismert. A vacsora kellemesen telt, az étkekért felelős konyhai dolgozók kitettek magukért. Ezt követte a mulatság. Mindenki jól érezte magát, többen elérzékenyültek. Sokak számára ez nem búcsú volt, velük még találkozunk az jövő tanévben, szakmát, vagy új szakmát tanulhatnak.

  • DSC_3207
  • DSC_3209
  • DSC_3213
  • DSC_3220

  • 003-4117
  • 004-4113
  • 005-4111
  • 006-4105

Május 8-án Kaposváron, Tavaszi Atlétikai Pályabajnokságon vettünk részt. Iskolánkat 11 tanuló képviselte. Mindannyian sportszerűen versenyeztek, becsülettel küzdöttek és nagyon szép eredményeket értek el.
Ezúton is gratulálunk nekik!

  • 20170508_094354
  • 20170508_094358
  • 20170508_094404
  • 20170508_094414

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04

2017. április 27-én az értelmileg akadályozott tagozat gyógynövény-ismereti foglalkozáson vett részt. A foglalkozás alkalmával a gyerekek megismerkedhettek a leggyakoribb gyógynövényekkel és azok hatásaival. Játékos feladatokkal és gyógyteakóstolással, vidám hangulatban telt az alkalom.

 

  • 01
  • 02
  • 03
  • 04

Az idei SZKT versenyt árpilis 19. és 21. között rendezték meg a bajai EGYMI-ben. A kertimunkások mellett még 6 másik szakma tanulói is megmérettettek, valamint az értelmileg akadályozottak a háztartástan tantárgyból.
Klokk Adrienn 10. osztályos tanulónk jól szerepelt. Az írásbeli feladatát 75%-osra készítette el, ami azt jelenti, hogy szakmunkás vizsgáján az írásbeli feladatot már nem kell megírnia. Az itt elért eredményét a szakmunkás vizsgán jeles jeggyel számítják be.
Gratulálunk!

 

  • P1010231
  • P1010232
  • P1010236
  • P1010242

A Diákönkormányzat szervezésében farsangi bulit tartottunk 2017. február 28-án.

Jelmezes felvonulással és egyben a jelmezek versenyével kezdődött a rendezvény.

Ötletes, színvonalas produkciókat láthattunk.Három kategóriában díjazott a zsűri; egyéni, kis- és nagycsoport. A színvonalas jelmezeket különdíjjal is jutalmazták.

Amíg a zsűri értékelt, tombolasorsolást tartottunk. Sok, értékes nyeremény volt. A kollégák támogatták a tombolát, tőlük kaptuk a nyereményeket. Ezt és mindenki segítségét, aki hozzájárult a rendezvényhez ezúton is köszöni a Diákönkormányzat.

  • DSC_0904
  • DSC_0907
  • DSC_0910
  • DSC_0911

Rajzpályázatot hirdettünk  általános iskolás korú, tanulásban akadályozott tanulóinknak „Kedvenc állatom” címmel. Nagy számban érkeztek színvonalas alkotások, melyek különböző technikával készültek, így kréta, vízfesték, üvegfesték, kollázs, stb.

Pályázatunk célja a gyerekek kreativitásának, képzelőerejének és kézügyességének elősegítése mellett figyelmük felhívása az állatok tiszteletének, szeretetének, védelmének fontosságára.

 
 
 

Kisegítő lehetőségek

A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech