A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech
Eszközkölcsönző Terápiák Utazó gyógypedagógusi hálózat Szakiskola Videók Empátia Alapítvány Köszönjük

Kérjük, ajánlja fel adója 1%-át iskolánk alapítványa javára. Empátia Alapítvány, adószám: 18762282-1-14. Köszönjük!

2018. szeptember 3-án volt a tanévnyitó ünnepségünket. A zászló bevonulását és a himnusz elhangzását követően a nyár folyamán elhunyt Gyurina Gézára emlékeztünk, aki hosszú időn keresztül volt intézményünk igazgatója. Hódy Edit intézményvezető-helyettes felkötötte az intézményi zászlóra a fekete szalagot Gyurákovics László polgármester és Hosszú György kíséretében, majd a jelen lévők néma felállással tisztelegtek.

A továbbiakban Horváthné Jakabfi Anita által felkészített diákok adták elő műsorukat, melyet követett az intézmény új tanulóinak és dolgozóinak köszöntése. Az idő nem engedte befejezni az ünnepséget az udvaron, így azt az ebédlőben folytatnunk.

Hódy Edit felköszöntötte Borosné Makarész Juliannát, aki 30. éve, Berkesné Mihály Máriát, Gyurákovics Ildikót, Kovács Ildikót és Salamonné Vörös Anitát, akik 20. éve intézményünk dolgozói, valamint megnyitotta a 2018-19-es tanévet.

Az ünnepséget a pedagógus énekkar zárta egy dallal.

  • DSC_0191
  • DSC_0193
  • DSC_0196
  • DSC_0198
  • DSC_0201
  • DSC_0204
  • DSC_0208
  • DSC_0209
  • DSC_0210
  • DSC_0211
  • DSC_0214
  • DSC_0217
  • DSC_0220
  • DSC_0221
  • DSC_0222
  • DSC_0224
  • DSC_0227
  • DSC_0230
  • DSC_0233
  • DSC_0235
  • DSC_0238
  • DSC_0242
  • DSC_0250
  • DSC_0253
  • DSC_0254
  • DSC_0257
 

 

 
 
 

Kisegítő lehetőségek

A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech