A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech
 
EFOP-3.1.6-16-2017-00039
"Másnak lenni, ugyanúgy élni"
Súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek esélyeinek javítása
komplex programmal Somogyváron

 

BESZÁMOLÓ

2018. október 11-én az EFOP 3.1.6 pályázatunk keretében Hódy Edit projektmenedzser nevelőtestületi érzékenyítést tartott Balatonendréden az Általános Iskolában, nevelőtestületi belső továbbképzés keretében.
Az esemény időpontját előzetesen telefonon egyeztettük, csakúgy mint a belső továbbképzés részletes tartalmát.

A nevelőtestület és  az intézményvezető asszony érdeklődve fogadta az előadást.
Az előzetes kéréseknek megfelelően alakítottuk ki a tematikát, hiszen most egy olyan intézményben jártunk, ahol jó gyakorlat az SNI tanulók befogadása.
Szó volt a BTMN- SNI fogalmának tisztázásáról, az EGYMI jogszabályban rögzített feladatairól, a szakértői vélemény értelmezéséről, intézményünk nyertes EFOP 3.1.6 pályázatának főbb tartalmi elemeiről.
Az előadást ppt-vel színesítettük. Egy-egy témaegység lezárásaképp esélyegyenlőségi kisfilmeket kerültek bemutatásra.
Az előadásról azonnali visszajelzéseket is adtak a résztvevők. A nevelőtestületi tagok a nap során aktívak, érdeklődőek voltak.
Szünetekben informális, egy-egy kollégát érintő kérdésre is válaszoltam.
Az előadást követően Intézményvezető asszonnyal hosszasan beszélgettünk az együttműködés további lehetőségeiről.

 

KÉPEK

  • IMG_3365
  • IMG_3366
  • IMG_3367
 

 
 
 

Kisegítő lehetőségek

A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech