A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech
 
EFOP-3.1.6-16-2017-00039
"Másnak lenni, ugyanúgy élni"
Súlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek esélyeinek javítása
komplex programmal Somogyváron

BESZÁMOLÓ

2018. április 17-én  pályázatunk keretében tapasztalatcserére utaztunk Bajára, a Bajai EGYMI-be.
A tapasztalatcserét megelőzően Hódy Edit projektmenedzser több ízben telefonon és e-mailben egyeztetett a Bajai EGYMI vezetőjével, Müller Istvánnal a tapasztalatcsere időpontját és szakmai tartalmát illetően.
A tapasztalatcserére apró ajándékokat készítettünk vendéglátóinknak.

A tapasztalatcsere résztvevőinek összeállítását szakmai szempontok alapján tettük meg. Természetesen a projektmenedzsmentből a projektmenedzser és a projektasszisztens és a szakmai vezető részt vett a programon, de pl. a kollégium részéről is delegáltunk érdeklődő kollégákat; valamit a tapasztalatcsere fontosságát kiemelendő az intézmény szinte teljes vezetése képviseltette magát. A fejlesztő iskolában dolgozó gyógypedagógus és a gyógytornász jelenlétét is indokoltnak tartottuk.

Intézményünkből 9 fő vett részt a programon.

Berkesné Mihály Mária gyógypedagógus, intézményegység-vezető
Borosné Makarész Julianna gyógypedagógus, intézményegység-vezető
Cséplő Lívia gyógytornász, asszisztens
Hódy Edit gyógypedagógus, intézményvezető-helyettes, EFOP 3.1.6 projektmenedzser
Ilisics Gyöngyi EFOP 3.1.6 projektasszisztens
Proity Zoltán gyógypedagógiai asszisztens
Rádicsné Torma Ildikó gyermekfelügyelő
Somoskövi Katalin gyógypedagógus
Szabó Ildikó gyógypedagógus, intézményegység-vezető, EFOP 3.1.6 szakmai vezető

 

Megérkezésünket követően Müller István intézményvezető úr köszöntött minket, majd bemutatta vezetőtársait; s rövid, képekkel színesített diavetítés során bemutatta az általa vezetett intézményt.
Jávor Katalin Ilona (Ilcsi) a fejlesztő nevelés-oktatás intézményegység vezetője ppt-s előadásában a fejlesztő nevelés-oktatás helyi gyakorlatát mutatta be, statisztikai adatokkal, képekkel. Kolléganője a fejlesztő nevelés-oktatás során alkalmazott állatasszisztált terápia eredményeiről számolt be.
Már a találkozás első szakaszában is kötetlen, bizalmi légkör alakult ki, így az előadások közben és után is lehetőségünk nyílt arra, hogy folyamatosan kérdezzünk, ill. vendéglátóink is érdeklődtek a mi intézményünk munkája felől.
A ppt-s bemutatókat követően Csincsák Zoltánné Brigi intézményvezető-helyettes vezetésével bejártuk az intézmény épületét, ill. lehetőségünk volt megtekinteni az intézmény külső (pl. szakiskolai tanműhelyek, különálló épületben elhelyezett készségfejlesztő iskola gyakorlati oktatási helyszíneit) területeit is.
Természetesen a fókuszban a fejlesztő nevelés-oktatás állt, így a legtöbb időt ezen intézményegység megismerésére fordítottuk. Megtekintettük a fejlesztő nevelés-oktatás termeit, terápiás helyiségeit. Lehetőségünk volt egy foglalkozás (zeneterápiás ellátás) megtekintésére is. Az intézményegység-vezető a látogatás folyamán folyamatosan tájékoztatott a helyi jó gyakorlatokról, helyi szervezési sajátosságokról, lehetőségekről.
A bejárás során Sztruhákné Gunity Szandra az utazó gyógypedagógiai hálózatért felelős intézményegység-vezető is elkísért minket, tőle is jól hasznosítható javaslatokat kaptunk, beszámolt a hálózat munkájáról.
Vendéglátóink az intézménybejárást követően bajai halászlével vendégeltek meg minket. A munkaebéd során is sok hasznos információt cseréltünk, többek közt az EFOP 3.1.6 pályázattal kapcsolatban is, hiszen a meglátogatott intézmény is nyertes pályázó.
Az ebédet követően az intézmény tárgyalójában további megbeszélésekre került sor. Az előzetesen tervezett időkeretet túllépve, hosszasan beszélgettünk még; ekkor már kis csoportokban, az intézményegység vezetők gyakorlati kérdésekben cserélték ki gondolataikat, osztották meg tapasztalataikat.

Összegzés:
Rendkívül jó hangulatú, szakmailag igen értékes, hasznos tapasztalatcserén vehettünk részt.
Vendéglátóink – akik más megyében, más léptékű, részben más feladatokat is felvállaló intézmény- nagy szeretettel fogadtak minket.

 

KÉPEK

  • IMG_20180417_101726
  • IMG_20180417_101812
  • IMG_20180417_105133
  • IMG_20180417_110630
  • IMG_20180417_111450
  • IMG_20180417_112716
 

 
 
 

Kisegítő lehetőségek

A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech