A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech
 
TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0433
„JOBBÁ LESZÜNK, HOGY JOBBÁ TEGYÜNK”
Innovatív iskolák fejlesztése

Egészségnap keretében helyi ételkészítési szokásokat mutattunk be. Az iskola szinte minden dolgozója kivette részét a programok szervezésében és megvalósításában, mint a játékos-mozgásos vetélkedőkbe, a főzésben, a tisztálkodással, lélekgyógyászattal kapcsolatos programokban. A rendezvény sikeres volt, a gyerekek és felnőttek is jól érezték magukat. Köszönjük mindenki munkáját!

Az egészségnap keretében különféle gyümölcsökből, zöldségekből, magvakból készíthető ételekkel, italokkal és gyógynövényekből előállított főzetekkel, teákkal ismerkedhettek meg tanulóink. Közösen gyűjtöttünk az egészséges életvitellel kapcsolatos információkat. Aktív játékok, kézműves foglalkozások tették izgalmassá és felejthetetlenné a programokat.

 
 
 

Kisegítő lehetőségek

A hangszóróra kattintva meghallgatható a kijelölt szöveg. A felolvasó program forrása: GSpeech